Ázsiai répák

 1. Koreai recept. Ugye Oroszországban a "káréjszkij szálát" az mindenütt kapható, közimádatnak örvendő cucc, és hát joggal. Sok receptet kipróbáltam, amíg az imádott nagynénim, aki határőr férjének köszönhetően egész Oroszországot körbelakta, többek közt a koreai határon is élt, megszánt és megosztotta velem az ő autentikus, az orosz-koreai határ környékén használatos receptjét. Annyira nincs benne semmi extra és konkrét, hogy gyanakodva fogadtam, de Jane Austen óta tudjuk hogy a büszkeség és a balítélet nem jó tanácsadók... szóval az én go-to receptem

5-6 répa spagettire vágva
1 apróra vágott hagyma
étolaj
1 ek szezámmag
fokhagyma (elhagyható)
1 ek cukor, fél ek só, 1 ek ecet, ízlés szerint erőspaprika (ezt sosem raktam bele)

A hagymát elég sok étolajban megsütögetünk, amikor puha, bele a szezámmag, és így, a gyakorlatilag bugyogóan forró olajat ráönteni a répára, jól összekeverni és hozzá a cukor, só és ecet, (fokhagyma, paprika, ha kell). Jól összekeverni, és kóstolni, mi hiányzik, hogy éppen pont az ember ízlésének megfelelő legyen. Aztán amikor finom, hűtőbe kell tenni pár órára, és akkor összeérik.
Az oroszok beleraknak mindenfélét, de még nem sikerült kikísérletezni, hogy milyen formában kerül bele az, amit spárgának neveznek, de nem az, de nekem az a kedvencem, de mindegy, jó ez így magában, nagyon is. 

2. Japán recept. Ezt egy könyvtári, francia könyvből szedtem, egy Párizsban élő japán nő osztja meg, hogyan főz hazait azokból a cuccokból, amiket Európában kapni. És hát ez a recept, ez... ez... ez... elvileg a gyerekek kedvence. Maradjunk annyiban, hogy japán kisgyerek vagyok.

5 répa spagettire vágva
3 ek szezámolaj

3 ek szójaszósz
0,5 deci főzőszaké
1 ek barnacukor
1 ek szezámmag

A répát a felforrósított szezámolajon közepesen erős lángon addig kergetjük a fazékban, amíg megadja magát és elkezd összeesni a boldogságtól, hogy milyen megtiszteltetés éri éppen. Ekkor rázúdítunk minden mást, és kevergetjük kb 5 percig, amíg az egész punnyadt és csillogóan ragyogóan boldog lesz. És ez is mehet a hűtőbe egy kicsit. Nem, jobb megvárni, amíg lehül egy kicsit, forrón nem jó betenni a hűtőbe, de ugye ez evidens.

Hogy melyik a finomabb recept, azt nem tudom, igazából alapvetően egyformák, csak az egyik puccosabb összetevőkből van. Mondjuk nekem mindig van otthon szezámolajam, szakém is meg szójaszószom (mert imádom a rament), szóval nem gond *. A nagy kedvenc ebédem az ilyen répa, a felkockázott avokadó fokhagymával, sóval és borssal összekeverve, meg pár friss zöldség: uborka, retek, stb, sajt, ha van valami hús, az is és ááááááááá, csodálatos az egész, az ember tele van, de nem érzi magát elnehezültnek, nem alszik be délután és hát az ízorgia, az sem utolsó.  

*viszont az étolaj az ukrán háború óta végleg kiköltözött a konyhámból, semmi előítélet, csak amikor hiány volt, rájöttem, hogy teljesen jól elélek nélküle, előtte is nagyon ritkán használtam már, de ha nagyon kell, simán zsírt használok, azt kapok a helyi hentesnél és legalább tudom, hogy készül. Mármint az étolajról is tudom, hogy készül, csak az a folyamat jobban undorít, mint egy hétköznapi disznó-gyilkosság. Olivaolajjal nem merem kipróbálni, mert az ugye nem nagyon szereti a bugyogó forróságot, a kókuszolaj íze ebben a salátában nem helyénvaló, a mogyoróolajra meg allergiás vagyok, talán a repce jó lehet, de hát azt venni kéne, és ki gondol arra, meg az sem a legjobb. Úgyhogy ezért részesítem előnyben a japán receptet.